Stoyanka Mutafova: Nem gondolok a betegségekre – bármi meg van írva nekem, az meg fog történni

Tartalomjegyzék:

Stoyanka Mutafova: Nem gondolok a betegségekre – bármi meg van írva nekem, az meg fog történni
Stoyanka Mutafova: Nem gondolok a betegségekre – bármi meg van írva nekem, az meg fog történni
Anonim

A nagyszerű bolgár színésznő, Sztojanka Mutafova február 2-án töltötte be 93. életévét. Több mint fél évszázada a színpadon és számtalan emlékezetes szerep után a kis és nagy képernyőn, neve továbbra is boldog mosolyt csal mindenkire, aki akár csak egy pillanatra is megérinti hatalmas tehetségét.

Ismét megosztotta nyaralását azokkal, akik továbbra is fenntartják szeretetüket – a nézőkkel. Legnagyobb rajongóinak sikerült jegyet szerezniük, és szerencsére a Szatirikus Színház színpadán láthatták – idén a Szöcskék című előadásban Szentpétervárról. L. Kostov.

Egy évvel ezelőtt Stoyanka Mutafova elmondta, hogy nagyon jól érzi magát, mert még mindig dolgozik, még mindig a színpadon. Ha nem dolgozom, nem érzem jól magam.

Telt házakra utazom és játszom. Engem még nem utasítottak el, korom ellenére. Soha nem gondoltam volna, hogy ennyi idősen színpadra léphetek – mondta a nagyszerű bolgár színésznő.

„És olvasói éljenek és viruljanak. Dolgozni, amit szeretnek, amire születtek, örömet szerezni nekik. Teljesüljön minden kívánságuk” – kívánta a bolgárok generációinak kedvence a MyClinic olvasóinak.

Hogy érzi magát 93 évesen, vannak-e "sáskák" hazánkban és hol vannak - íme Sztojanka Mutafova vallomása.

Mrs. Mutafova, a MyClinic csapata gratulál a 93. évfordulójához - álmaiban mindig legyen bátor, emberként és színésznőként erős, vidám és mosolygós, egészséges és boldog azokkal az emberekkel, akik szeretnek téged. Hogy érzi magát a Szatirikus Színház színpadán zajló taps után?

- Köszönjük a jókívánságokat! Kicsit fáradt vagyok, nem sikerült aludni, pihenni, de majd sikerül, nem adom fel. Sok virágom van, kamionnal hozták, a szomszéd segített elrendezni. Azt hittem, egy temetőben vagyok… Egy kis sötét humor… (Nevet!)

A humorérzéked soha nem hagy el…

- Meghatódtak az emberek a születésnapom tiszteletére tett gesztusai, de nem akarom, hogy elhalványuljanak. Még arra is gondoltam, hogy minden szomszédom küszöbén hagyok egy kosarat - örüljenek ők is! Vidám ember vagyok, úgyhogy elmegyek. Még három fellépésem van egy héten belül - Kazanlakban és Slivenben, így a többit későbbre halasztom.

Milyen az egészsége?

- A lányom táplálék-kiegészítőket szedett - mind a vér, mind a fáradtság és a szem ellen. Nem mintha rossz lennék, de ennyi idősen vigyáznom kell magamra. Egyáltalán nem gondolok a betegségekre – ami nekem meg van írva, az meg fog történni. Miért terhelem a pszichémet rossz gondolatokkal?!

Még mindig Egyiptomba akarsz menni?

- Ó, igen, van kedvem utazni, de ha lehet, valahogy anélkül, hogy érezném. Talán még találok is időt – mindig is szerettem volna látni a piramisokat.

93 - érzed őket?

- Nem érzem őket, szinte olyan vagyok, mint egy gyerek. Soha nem gondoltam volna, hogy elérem ezeket az éveket. Nem éreztem őket, amikor felhalmozódtak és

Még mindig nem érzem magam öregnek

Azt mondják - öregség, érzem, persze, bizonyos betegségek hívnak, de ez a fiataloknál is így van. Kinek nem fáj a feje, kinek nem fáj a lába, ki nem panaszkodik valamire?! Nem panaszkodhatok – élek, egészséges vagyok, Muki lányom vigyáz rám és a jólétemre ezekben az idős években… (Nevet!)

A "Grasshoppers"-ban kicsi a szerepem, nekem úgy tűnik, nem kellett volna a születésnapomon ezzel a színpadon megjelennem. De így történt, ez a program. Leginkább a születésnapomra fogok emlékezni a közönséggel. Hogy őszinte legyek, kicsit zavarban voltam, de a semmiből sikerült csinálnom valamit. Életre tudtam kelteni a három soromat.

Kik a „sáskák” manapság?

- "Szöcskék" amennyit csak akarsz, de ne nevezz, kérlek… Pimasz, megtámadnak az utcán, bókolnak, de túl hamis - ez a legkevésbé kellemetlen. Kellemetlenebbek azok, amelyek akadályozzák a munkát, a teljes életet. Egyszer az iskolában, a történelemórát nem ismerve, azt mondtuk - lám, megjelentek a sáskák. (Nevet…) És most, hogy belegondolok, sokat nevetek a hülyeségünkön… Az életünk nem múlhat el „sáskák” nélkül!

Érzel hamisságot az emberekben? Ez az egyetlen dolog, ami változott bolgárul?

- Ó igen, azonnal, hibátlanul felismerem, ezért nem szeretek sok emberrel együtt lenni. A kapzsi bolgárok bizonyos típusává váltak, a szegények rovására töltik a zsebüket.

Vannak, akiknek nincs mit enniük,

de senkit sem érdekel, ez érzéketlen. Tudod, hogy van egy kis házam Dragalevtsiben a nyárra. Körülöttem hatalmas palotákat építettek, nagy lakatokkal, kamerákkal, őrökkel vannak bezárva - nevetségesek és túl szánalmasak. A kerítésük magasabb, mint a házak – ki ellen védekeznek, tudom…

Kevesen tudják, hogy először klasszika-filológia szakon végzett…

- A nyelvünk már nagyon szennyezett – a bolgár úgy beszél, ahogy akar. Még a színpadon sincs, aki megjavítsa. Nincs, aki odafigyeljen a beszédünkre. Kifogásoljuk, hogy nehéz a nyelvünk, de gyerekkorom óta helyesen beszélek. Erre tanított apám és anyám.

Megosztanád, milyen volt az apád, anyád?

- Anya nagyon tanult nő volt, apám - még inkább. Hihetetlen érzéke volt a valósághoz. Korán megbetegedett, abbahagyta az írást. A darabjait pedig előadták, jók és érdekesek voltak. Észrevettük, hogy hirtelen abbahagyta az írást. És megkérdeztem tőle – apa nagyon jó cikkeket írt a „Misl”-be, a legintelligensebb kiadványba. Apám minden európai nyelvet beszélt és arabul.

Csodálatos bolgár-török szótárt készített, amelyet az evakuálás során egy vaspáncélszekrénybe zárt. Amikor visszatértünk, az egészet elszenesedettnek találtuk – óriási mennyiségű munka ment kárba.

Anya nagyon jól játszott

Bulgáriában végzett történelem szakon, de Párizsba ment, és a Sorbonne-on szerzett klasszikus zenei diplomát. Visszajön ide, van egy ötlete, hogy a zenének szentelje magát, de találkozik apámmal, két gyereket szül, és abbahagyja a játékot. Különben egy zongorám és egy zongorám maradt belőlük - emlékszem, hogyan játszottak együtt mindketten… Nem tudok szabadulni a családi bútoroktól, a képektől - emlékek. Különböző felkapások, külföldiek jönnek, vásárolni akarnak tőlem valamit - de nem adok el semmit.

Mitől lett beteg apád?

- Az 1930-as években agydaganatot kaptam. Az oktatási minisztérium még nagyon nagy összeget is adott neki, hogy Bécsben megműttesse magát. El kellett volna kísérnem, de nem volt hajlandó elmenni. Azt mondta, nem állt szándékában külföldön hagyni a csontjait. Én pedig tréfásan megígértem neki, hogy nem hagyom ott őket, viszem őket. Most nevetek a viccen, apa ismerte a humort. Nem haragudott a szavaimra, de nem akart elmenni…

Ebbe h alt bele?

- Nem, a daganat jóindulatúnak bizonyult, és a műtéttel sokáig ott fog élni. Itt kezdték el besugározni, ami még most is, modern készülékeinkkel nagyon káros. Volt egy primitív eszköz Bulgáriában, amikor megh alt, az orvosok azt mondták nekünk: Ha úgy gondolja, hogy a daganat miatt h alt meg, akkor nem attól. Sugárbetegségben h alt meg! Az orvosok azt mondták, a sugárzás brutális volt, égette az agyát. De ez akkor volt – 67 évesen megh alt…

Amikor abbahagyta az írást, a házunk megtelt sok emberrel – érdekes beszélgetések zajlottak. Nem hagyták békén a végéig…

És olvasói éljenek és viruljanak. Dolgozni, amit szeretnek, amire születtek, örömet szerezni nekik. Teljesüljön minden kívánságuk.

Ajánlott: